Sujuj de régen nem írtam XD Nem volt kedvem, aztán meg el is felejtettem, no nem lényeg ^^
Ma volt a bemutatója a táncnak meg a másik produkciónak...az az igazság hogy azt a másik produkciót nem nagyon sikerült összeállítanom időre, ami azt illeti tegnap hajnali háromig szenvedtem vele hogy végre össze álljon, de semmi...de szerencsére a suliban sikerült, úgyhogy minden összeállt végre, és hurrá!!!
Törin meg marketingen gyakoroltunk, egész könnyen elengedtek a tanárok :) Bár reggel az ofővel volt még egy kis veszekedés, de annyi!
Ja meg kaja szünetben Dóri megint nekiállt hülyéskedni velem, nekem akarta vágni az üveget, mondtam neki hogy meghal ha hozzámdobja, és megtette! Na én felálltam a helyemről, fogtam magam és neki álltunk verekedni az osztály előtt XD Na de csak hülyeségből, attól függetlenül sikerült úgy a táblához basznom, hogy felkarcolta a kezét XD De én szóltam!!! :D
Kinyomtatta nekem a kémia tanár a kérdőívet meg a költségtervet meg ezeket a szarokat amivel tegnap este szintén szenvedtem eleget, de legalább kész van, nem kapok egyest megint, és még csak fizetnem sem kellett a nyomtatásért :) úgyhogy jól jártam.
Angolra már nem mentem be, fent marhultunk a csajosokkal meg sminkeltünk meg kutyafasza, hogy minek azt nem tudom XD
Aztán be lehetett menni a tanácsterembe, mert ott volt a bemutató.Először valami színészkedés volt, de az egy nagy fos lesz, aztán jöttem én és bnőm, majd egy fuvolázó csajszi és végül a táncosok :)
Nagyon jók voltunk!!!! De mondták, hogy ne röhögjünk annyit XD De basszus, kb minden percben bebaszta valaki a kezét-lábát a székbe, mert nem volt elég hely :D Úgyhogy elvoltunkXD
Na igen, aztán úgy volt hogy Chiakit megvárom míg ők szerepelnek, ott állunk nagyban a folyosón, beszéljük hogy be megyünk megnézni őket, erre Chii egyik osztálytársa beszólt, hogy dehogy megyünk be, őt nem érdekli hogy minket is néztek...hát persze nem is én lettem volna ha nem szólok vissza, hogy már pedig nem ő fogja eldönteni hogy bemegyek e XD Aztán ott pattogott hogy Mit mondtál?! Mondom jól hallottad XD Aztán persze jött az hogy odamegyek és beverem a pofád, én mondtam hogy lehet jönni, mutattam is neki, de nem jött..hát ennyi XD
Jaj meg beszéltünk a szervezővel, és olyat mondott hogy azt hittem behalok! Mondta, hogy kevés a férőhely és sok ember jön, így minden fellépő kap egy szál jegyet, hogy meghívhat valakit! Hát hülyék ezek?!?!?! A faszt fogok csak egy embert hívni! Nem tudom ezt is hogy gondolták, de én leszarom, mi leadtuk időben a jegyrendelést, aki nem adta le az nem kap jegyet és eltakarodhat a jó kurva...na szóval oda XD
Emi megharagudott rám, azt mondta elhanyagolom..pedig nem állt szándékomban, de így sincs időm semmire...
Ma is lett volna meet, de Adri mondta hogy menjek edzésre..szóval nem mentem meet-re hogy ne kelljen onnan egyből rohanni haza a cuccért, meg edzésre...
De úgyis megmondom az edzőnek, hogy nem lesz időm járni...mert ugyebár jövőhét pénteken kezdődik a szalcsis tánc is.
Szóval ezek vannak most, tiszta ideg vagyok amiatt a kurvák miatt, na jó annyira nem, de fáradt is vagyok mert két és fél órát aludtam csak...úgyhogy ne húzzanak fel mert nem vagyok jó passzban XD
És már csak hat nap a gáláig, alig várom már ^^ Előtte iszunk, utána iszunk, úgyhogy el leszünk úgy érzem XD
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése