2010. július 27., kedd

Első munkanap

Nah, túl vagyok az első munkanapomon ^^
Epres szívószálat kellett csomagolni egész nap ^^ Illetve az egyik felében vitaminosat a másik felében meg simát..hogy mi a különbség?...na mindegy.
De szerintem nagyon jó munkahely, nekem tetszik, jól elvagyok ott.
Csoportban kellett dolgozni, de én csak Szintivel vagyok egy csoportban. Velünk volt egy csaj is, csak hát ahogy megfogalmazták: "külön kérésre" ki lett rakva a csapatból ^^ Ennyi.
2400-at kerestem körülbelül ami nem nagyon jó, de majd holnap lesz az még több is!
Meg elmegy az egész délutánom..egyedül ezt sajnálom benne...ennyiből lenne jó ha reggel mennék, csak azzal meg az a gáz, hogy akkor meg egész délután aludnék :S Mert ugyebár hulla lennék.
Szóval egész héten munka van, sőt, nagyvalszeg hétvégén is! De nem baj, legalább keresek rendesen és lesz saját pénzem ^^
Na meg mivel Szinti anyuja, azaz az én keresztanyum ott dolgozik az édességgyárban este hat után ő is besegített nekünk dolgozni, na meg ezáltan mi bemehettünk a csarnokba is ahol a többi édességet csomagolják ^^ Hmmm, nyami ^^ Kár hogy nem ehetünk belőle...:/
Mondjuk most hétvégén szivesen elmentem volna a strandra vagy valahova...vagy csak pihenni xD
Na akkor ennyit a munkáról!

Hogy az ember érzi e a halált? Hm..nehéz kérdés. Egyes emberek igen, mások nem. Például akit autóbaleset ér, olyan hirtelen éri hogy gondolkozni sincs ideje. Nem hinném hogy ők megérzik. Bár szerintem volt már arra példa hogy valaki úgy érezte hogy nem akar elindulni mert valami történni fog út közben. De ha tényleg nem indul el, akkor meg gondolkodhat rajta hogy vajon tényleg megtörtént e volna. De inkább kelljen ezen gondolkozni mint kockáztatni az életed Oo
Szóval én általában megérzem azt, ha valaki meg fog halni. Azt nem, hogy ki, csak hogy valaki...
De hogy az ember érzi e azt hogy meghal...a kutya érzi a vesztét...a gazdája vesztét is érzi, olyankor szokott hosszasan vonyítani elvileg...de hogy maga az ember...szerintem valahol érzi :/
Bár ez tényleg emberfüggő lehet. Van aki figyel a jelekre, van aki figyelmen kívül hagyja vagy mással magyarázza.
És nem tudom melyik a jobb, érezni a halált vagy nem...felkészülni rá vagy csak elmenni minden szó nélkül..hm..nem tudom...

1 megjegyzés:

  1. Akkor létszíves szólj baba,ha érzed hogy valaki megfog halni...

    VálaszTörlés