Tegnap hajnalban még elgondolkoztam egy-két dolgon.
Például a halálon.
Hogy az emberek többsége fél a haláltól. Attól hogy fájni fog, attól hogy elmúlik és elfelejtik majd. A nemlétezés tudata a legfélelmetesebb.
Igaz, hogy hiszek a reinkarnációban, szerintem ha meghalunk csak a test hal meg, a lélek nem. Tehát nem kellene félnünk az elmúlástól.
Na DE!
Mi most tudatában vagyunk az előző életünkkel? Nem. Biztosak vagyunk benne, hogy léteztünk ezelőtt? Nem egészen.
Ha újjá is születünk majd egyszer, akkor is olyan mintha elmúltunk volna, mivel nem tudjuk hogy mi újjászülettünk, vagy hogy mik voltunk azelőtt.
Tehát ha mi egyszer meghalunk, akkor annyi volt. Majd a következő halálnál persze tudjuk hogy voltunk e vagy sem, de akkor már mindegy.
Meg hiába állítjuk azt, hogy okkal születtünk erre a helyre, hogy okkal vesznek körül ezek az emberek és hogy velük minden életünkben találkozunk. Nem ugyanazok vagyunk, akik voltunk.
Szóval akár reinkarnálódunk akár meghal a lelkünk is, végülis teljesen mindegy, hiszen úgyis eltűnünk és elfelejtünk mindent.
És minket is elfelejtenek majd.
Másik dolog.
Ma találkoztam egyik barátnőmmel, akivel elvileg együtt mennénk dolgozni. Újságolta, hogy őt hívták munka ügyben és volt is bent. De nekem nem szólt volna hogy én is menjek be...pedig ma emiatt robbant ki egy nagy vita köztem és apám között. De honnan is tudhatná ezt, mikor már nem is érdekli hogy mi van velem...
Meg se kérdezte hogy: Találkozzunk valamikor? Vagy bármi...semmit. Köszöntünk, a szokásos Hogy vagy? szöveg...és ennyi. Néztem is egy nagyot. Nem értettem. És még most sem értem hogy mi van!
Aggódnom kellene ezen? Vagy egyszerűen leszarni? Nem tudom...
Nem baj, holnap bemegyek munka ügyben, hátha mondanak valami biztatót, már kezd elegem lenni. Így sincs egy nyugodt napom, csak ennyit akartam mára, hogy ne zavarjon senki, ne kelljen idegeskednem...de úgy néz ki ez is nagy kérés már.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Baba,egy halott addig é amíg van ki emlékszik rá. Ha majd mi meghalunk nem fogunk eltűnni és nemfognak minekt elfelejteni az emékekben ott leszünk örökké. Én is úgy hiszem,hogy csak a tets hal meg de viszont a lélek az tovább él. Mellesleg kell lennie reinkarnációnak. Márcsak az energia megmaradás törvénye szerint is. Ezt az informatika tanárom mondta. és Igaza van.Az meg egy másik dolog,hogy vannak emberek kik tényleg nem elékeznek az előző életeikre. de mégis vannak olyanok akik igen.
VálaszTörlésDe azok sem biztosak, semmi sem biztos ^^
VálaszTörlésÉs igen, amíg valami emlékszik rá...csak az a bukta amikor már mindenki meghalt akinek emlékeznie kellene xD Meg akkor is az emberi életedre emlékeznek, nem a lelkedet tartják életben, csak a testet...és az emlékeket.